Az Akril Felületek a Zeneakadémián

Corian® Night Sky táblákkal burkoltuk a felújított Zeneakadémia büfé pultját

 

Büszkén jelenthetjük, hogy résztvettünk a Liszt Ferenc Zeneakadámia felújítási munkáiban. Figyelemre méltó terjedelemben, közel 9 m hosszban burkoltuk a Zeneakadémia jobb szárnya mellet található büfé vasbeton pult szerkezetét.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia 2013-as felújítása során több terület is modernizált lett. Ezek a munkálatok az épületüzemeltetési technikai elemeken felül, funkciós tereket is érintettek. Ilyen pl. a jobb karzat mellett található kávézó aulájában is. Ez egy teljes magsságban egy légteret képező terem, mely nem csak tetővilágítással hanem részben üveg padlóval is rendelkezik.

Itt kapott helyet a nemcsak koncertek hallgatóit, hanem a konzervatórium diákjait is kiszolgáló 9m-es funkcionális büfé pult. A pult megálmódója eredetileg a csiszolt padló anyagának a folytatását képzelte el a büfé pult felületein, mintegy a padlóból kinőtt konstrukciót. Ehhez az elképzeléshez igazodva készült el egy falazott és monolit beton szerkezet.

Ezzel szemben a padló üveg darabokkal szórt fekete gyanta padlóját olyan gépekkel kellett csiszolni, amelyek a pult elemein kiváltképp a függőleges lábakon elképzelhetetlen feladatot jelentett. Egy új fejezet kezdődött a pult korai életében: a tervezők egy a padlóhoz nagyban igazodó anyagot kerestek, ami a beton szerkezet utólagos burkolását lehetővé teszi és lehetőség szerint illesztési hézag nélküli felületet eredményez.

Ebben a stádium kapott szerepet a Corian@ Black Night színű dekorja és cégünk az ET Surface Products Kft. Cégünk vállalta a feladatot, melyben a kihívást az jelentette, hogy a pultot teljes egészében a helyszínen kellett “becsomagolni”. Ajánlatunk elfogadása után gyors ütemben nekiláthattunk a kivitelezésnek, ugyan is a megnyitó napja ekkor már ismeretes volt és amin vendégként megjelent Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor is.

A hatalmas Corian@ büfé pult elnyerte nem csak a működési, de a teljes esztétikai funkcióját is. A fekete lábak köztes betétjeiként  opál üveget kapott. Csak az ergonómiailag helyes méretekben nem sikerült tökéleteset alkotni, mivel a betont kiegyenlítő vázszerkezet és a Corian@ együttes vastagsága megnövelte a tervezett külső méreteket. (A beton vázra csak 1 cm burkolatot terveztek a kiindulási terveken.)

Így a budapesti felújított Zeneakadémia büfé pultja csak magas felszolgálóknak ajánlott 🙂

Megbízó: Magyar Állam, Liszt Ferenc Zeneakadémia

Generál kivitelező: ZAK Zrt.

Anyag: Corian@ Black Night 8 tábla 12 mm

Kivitelező: ET Surface Products Kft.

 

Még több kép itt